A közlemény emlékeztet a Kerékpárosklub tavalyi felmérésére, amely szerint a megkérdezettek 60 százalékának volt kerékpárja, és 16 százalékuk számára ez a fő közlekedési eszköz. A jellemző útvonal biciklivel a 10 kilométeres távolság, ami egy városban autóval sokszor egy-másfél óra is lehet, míg biciklivel 20-30 perc alatt megtehető. Rollerrel átlagosan 5-8 kilométert tesznek meg, 8-10 perc alatt.

Pörög a Bubi

BKK mikromobilitási forgalommérő pontjainak adatai szerint az idei év első 4 hónapjában 3,5 százalékkal többen, 1,75 millióan haladtak át a 12 budapesti mérőpont egyikén – miközben a megosztott mikromobilitási eszközök népszerűsége még nagyobb ütemben növekszik. Az adatok szerint januártól áprilisig átlagosan 45 százalékkal többet bubiztak a felhasználók a tavalyi év azonos időszakához képest, míg a megosztott e-rolleres piac idén tavasszal új szolgáltatóval bővült, és összességében 7 százalékkal nőtt a forgalom 2022 májusához képest.

 

Indokolatlanul drágának tűnik az e-rollerezés

Elszálltak a balatoni árak, de nem csak a lángosért fizetünk horribilis összegeket, hanem a közösségi környezetbarát célokkal népszerűsített e-rollerezés is egyre drágább. Mutatjuk a településenkénti árakat.

A kerékpárszámlálók minden évben márciustól regisztrálnak növekedést a biciklizők körében: tavaly ekkor 153 ezer áthaladást mértek, míg idén ugyanebben az időszakban ennek több mint háromszorosát, 531 ezret, és várhatóan az első hidegebb napokig nem is csökken a számuk.

A szövetség szerint a mikromobilitási piac bővülésének egyik fő oka, hogy közlekedők közül egyre többen ismerik fel, hogy "kinőtték a nagyvárosokat", és ennél több autót már nem tudnak befogadni. A mikromobilitási eszközök legnagyobb előnye az utazási idő jelentős csökkentése, a kisebb stressz, illetve az, hogy parkolóhelyet sem kell keresnie a közlekedőnek.

Kombinálható mással az autós közlekedés

A közlemény idézi Kárpáti Andrást, a Jövő Mobilitása Szövetség elnökét, aki elmondta: a szövetség a városi közlekedésben mindenkit, aki megteheti, a tömegközlekedés, a közösségi közlekedési eszközök és a mikromobilitás felé terel, aminek egyik eleme lehet az autós közlekedés, és ami jól kombinálható a mikromobilitási eszközökkel.

Kép: Napi.hu, Lowescher Ábel

A Jövő Mobilitása Szövetség az iskolai szünet kezdetével a közleményben arra is felhívta figyelmet, hogy a közlekedők tartsák be a szabályokat, mert ilyenkor sokkal több gyerek használ rollert és biciklit. Hozzátették, bár a rollerekre egyelőre nem létezik szabályozás, az autósok és a közlekedés más szereplői arra számítanak, hogy a rollerezők is betartják a kerékpárokra vonatkozó szabályokat.

Az elektromos rollerek és a kerékpárok használatához ugyan nincs szükség vezetői engedélyre, a szövetség elnöke elmondta: elkötelezettek amellett, hogy már a 10-14 év közötti korosztály számára megteremtsék a lehetőségét, hogy fakultatív óra keretein belül elvégezhessék már az általános iskolában az alap KRESZ tanfolyamot.

Nem hordunk sisakot

Kifejtette, szabály ugyan nem írja elő a védőfelszerelések használatát az elektromos roller esetében és kerékpározáskor is csak lakott területen kívül óránként 40 kilométer feletti sebesség fölött kötelező a bukósisak, ezek viselése a Jövő Mobilitása Szövetség szerint ugyanakkor nagyon fontos.

Egy uniós, önbevalláson alapuló felmérés szerint a magyarok nagyon rosszul állnak sisakviselés terén: mindössze 17 százalékuk mondta azt, hogy az elmúlt 30 napban viselt bukósisakot, ennél rosszabb viselési arányt az európai országok közül csak Belgium és Hollandia mutat.

A közlemény idézi az autóklub adatait, amelyek szerint 2023 első 4 hónapjában a 3738 személyi sérüléssel járó balesetből 293-at okoztak kerékpárosok. Az unió Magyarországra vonatkozó adatai szerint 2018 és 2020 között 122 kerékpáros vagy más kétkerekű eszközön közlekedő vesztette életét, ezen balesetek nagyrésze városi közlekedésben történt. A tájékoztatás alapján ez jelentős, 22 százalékos csökkenést mutat a korábban vizsgált 2010 és 2012 közötti időszakokhoz képest, míg a súlyos sérülések száma 4 százalékkal csökkent: 2010 és 2012 között 2131 biciklis vagy kétkerekű eszközön közlekedő sérült meg súlyosan balesetben, 2018 és 2020 között 2048.