A félegyházi parkoló mellett Nagykanizsán, Hatvanban és a romániai Kürtösön építettek és újítottak meg parkolókat a 17 millió eurós beruházásból.
Mint az a keddi átadáson a Bács-Kiskun Vármegyei Hírportál szerint elhangzott, az Európai Unió évtizedek óta elkötelezett a biztonságosabb közlekedés mellett az európai úthálózaton. Ennek részeként a teherszállítmányozás terén biztonságosabbá kívánja tenni a tehergépjárművek parkoltatását.
A Bivak Kft. 2020-ban nyújtotta be pályázatát két-két kamionparkoló megépítésére illetve fejlesztésére, ebből egy Romániában jött létre. A hazai parkolók az M3, M5 és az M7-es autópályák mellett találhatók. Hatvanban 80, Nagykanizsán 35, Kiskunfélegyházán pedig 170 kamion tud parkolni a kivitelező cég ügyvezetője szerint. Hozzátette, a tavaly kialakult gazdasági helyzet miatt nem volt könnyű a projekt megvalósítása, azt ugyanis teljesen újra kellett gondolni, ami miatt 2023-ra csúszott a munkálatok vége.
Sven Bols, a Bivak Kft. alapító-tulajdonosa köszöntőjében arról beszélt, hogy több száz ezer kamionos keres biztonságos és komfortos pihenőhelyet magának Európában naponta, ezek hiánya miatt azonban évente milliárdos károkat jelentenek a kamionrablások a kontinensen.
A félegyházi beruházás részeként egy körforgalom is megépült, ami segíti a biztonságos felhajtást az M5-ös autópályára. A helyszínen egy 200 négyzetméteres kiszolgáló épület is található.
A parkolót arany fokozatú védettségi szint jellemzi, ami 65 kamerával megfigyelt, kerítéssel védett területet jelent, melyeken túlmenően éjjel-nappal, a hét minden napján őrszolgálat látja el a feladatát a helyszínen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!

Építkezni akkor, amikor mások kivonulnak (x)
Legolvasottabb

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Ijesztő gazdasági adatok: fordulóponthoz érkezett Magyarország?

Elszámolta magát a kormány? A nyugdíjasok húzhatják a rövidebbet

Elfújta a szél az euró-százmilliárdos üzletet

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Az albán Bagamérik is megjelentek Magyarországon

Sípolhat az alkoholszonda egy konyakmeggy után: igaznak bizonyul a legenda

Magyar útra magyar buszt: ezer jármű érkezik százmilliárd forintért

Nagyon aljas csalás terjed a neten, döbbenetesen megtévesztő
