Kettős front éri el térségünket, ami ugyan jelentős hatással nem lesz időjárásunkra, de szórványosan okozhat majd csapadékot a hétvége folyamán. Emellett a jövő hét elejéig ismét nő a fagyhajlam.
Az időjárás mind a hideg-, mind a melegfrontra érzékenyeket megterheli. Sokaknál tapasztalható fejfájás, koncentrációs-zavar, vérnyomás-ingadozás. A közlekedésben résztvevők részéről fokozott óvatosság szükséges, ugyanis a megnövekedő reakcióidő közvetett módon hozzájárulhat a balesetek kialakulásához - figyelmeztet a HungaroMet.
Pénteken kezdetben sok napsütésre számíthatunk, de a keleti tájakon elszórtan záporok előfordulhatnak. Napközben keleten, délkeleten és délen várható a legtöbb napsütés, máshol gyakrabban megnövekedhet a felhőzet, és helyenként záporok, néhol zivatarok is kialakulhatnak, illetve apró szemű jég is eshet.
Az északnyugati, majd a nyugatira, délnyugatira forduló szél többfelé élénk lesz, záporok, zivatarok környezetében erős széllökésekre is számítani kell. Hajnalban -3 és +5 fok között alakult a legalacsonyabb hőmérséklet, gyenge fagy elsősorban az Északi-középhegységben, valamint nyugaton, délnyugaton fordulhat elő. Napközben 12 és 17 fok közé melegszik a levegő.
Szombaton keleten, délkeleten számíthatunk hosszabb napos időszakokra, máshol gyakrabban törhetnek a magasba a gomolyfelhők, és helyenként záporok, néhol zivatar is kialakulhat. Többfelé élénk lesz a szél, de nyugaton és északnyugaton erős északi-északnyugati széllökésekre is számítani kell. Kora reggel -2 és +6, délután 12 és 18 fok között alakul a hőmérséklet.
Vasárnap sok felhő lesz felettünk, a nyugati, az északnyugati és az északkeleti tájak kivételével többfelé kialakulhat eső, zápor. Élénk, erős, helyenként a Dunántúlon és északkeleten viharos lesz az északias szél. Napközben 9-18 fokot mérhetünk, délkeleten és keleten lesz enyhébb az idő.
Hétfőn még több tájegységünkön kialakulhat eső, zápor, kedden viszont szárazabb lehet az idő, ezen a napon csak néhol fordulhat elő kisebb eső, gyenge zápor - írja az idokep.hu.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat