Nem létezik olyan, hogy „rémálom-variáns” – írja Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem víruskutatója a Facebook bejegyzésében. Rossz döntés a média részéről ezzel pánikot kelteni az olvasókban.
A kutató szerint a járvány jelenlegi szakaszában elképzelhetetlen olyan forgatókönyv, mint az első év teljes lezárásai és szigorú intézkedései – ezek egy ismeretlen vírus elleni megelőző lépések voltak.
A szakember az XBB 1.5 variánssal kapcsolatban azt írta: az XBB, egy úgynevezett rekombináns Omikron variáns. Ez azt jelenti, hogy két, genetikailag némileg eltérő Omikron genomja keveredett össze. Mintha két különböző színű cérnaszálat – a kétféle Omikron genetikai kódját tartalmazó RNS szálak – vágnánk szét és kevert színűként egyesítenénk.
Az XBB.1.5 továbbá, sok más egyéb mellett rendelkezik egy olyan mutációval, melyet már 2021 év végén azonosítottak, mint az Omikron variánst semlegesítő antitestjeink egyik kötőhelye. Amennyiben ez megváltozik, feltételezhetően némileg érinti a megszerzett védelmet is. Némileg érinti – ez minden esetben külön laboratóriumi mérések tárgyát képezi. Szerencsére nemrég erre is megjelent egy tanulmány
Kiemelte: olyan variáns még nem alakult ki és nem is látni rá esélyt, amely a megszerzett védelem teljes palettáját kikerülheti.
Miért figyel most mégis mindenki az XBB-re?
A kutató szerint ez azért van, mert nagyon hatékonyan terjed és szorítja ki az előző variánsokat az Egyesült Államokban, illetve több európai országban is jelen van már. A hatékony és gyors terjedés hátterét még vizsgálják, korai így bármit is mondani az Omikron legújabb, várhatóan dominánssá váló variánsáról.
Kemenesi Gábor szerint várhatóan a jövőben is lesznek újabb és újabb variánsok – ezek a mostanihoz hasonlóan tudományos és járványügyi vizsgálatok tárgyát fogják képezni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben