A kevésbé felhős részeken beborul az ég. Vasárnap csökken a felhőzet és a gomolyfelhők mellett általában többórás napsütésre számíthatunk. Reggelig frontális csapadékzóna vonul fölöttünk esővel, záporral, helyenként zivatarral is, vasárnap szórványosan fordulhat elő záporos csapadék. Az északnyugatira, északira forduló szelet főleg a Dunántúlon, valamint éjszaka a Bodrogközben kísérhetik viharos lökések. Vasárnap már csak záporok, zivatarok környezetében fordulhatnak elő erős, viharos lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 12, 13 fok körül alakul.
Vasárnapra kilenc, hétfőre – a Hungaromet weboldala szerint – öt vármegyére adtak ki figyelmeztetést: Borsodban, Hajdú-Biharban, Hevesben, Nógrádban és Szabolcsban „elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat." Mint írják, az intenzívebb gócokat vasárnap és hétfőn is átmeneti viharos (~65-75 km/h) széllökés, valamint jégdara kísérheti.
A hét első napján napos, gomolyfelhős idő várható, estére kiderül az ég. Elszórtan futó záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet - erre nagyobb esély az ország északkeleti harmadán van. Az északnyugati szelet nagy területen élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul.
(via Hungaromet/MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek