Szombaton az ország nagy részén túlnyomóan napos időre számíthatunk, nyugaton, északnyugaton maradhat több felhő felettünk, másutt elsősorban fátyolfelhők lehetnek az égen. Csapadék sehol sem várható. Nyugaton és a Dunántúl északi felén élénk lesz a déli, délkeleti szél. Hajnalban 1 és 10, délután 16 és 22 fok között alakul a hőmérséklet írta – meg az Időkép.
Vasárnap is napos idő jön, csak kevés helyen vastagodhatnak meg átmenetileg a fátyolfelhők. Esni továbbra sem fog. A Dunántúlon többfelé élénk lesz a déli, délnyugati szél. Reggel ismét találkozhatunk párás, ködös tájakkal. Hajnalban az ország keleti felén 1-8, a Dunántúlon 8-12 fok várható. Délutánra 17 és 24 fok közé melegszik a levegő.
Hétfőn reggelre több helyen képződhet pára, köd, ami helyenként tartósabban is megmaradhat. A legtöbb helyen azonban napsütéses, kissé fátyolfelhős időre lehet készülni. Csapadék nem valószínű. Gyenge, néhol mérsékelt lesz légmozgás. Délután 15-23 fokot mérhetünk.
Kedden is többnyire napos, fátyolfelhős időre van kilátás. Többfelé indul párásan, ködösen a nap. A köd és alacsonyszintű rétegfelhőzet helyenként csak lassan fog feloszlani. Csapadék továbbra sem jön, legfeljebb a ködös tájakon lehet gyenge szitálás. Az északias szél gyenge marad. Délután 14-20 fokot mutathatnak a hőmérők.
Szerdán ismét napos idő követi a ködös, felhős reggelt, de ezen a napon is lehetnek tartósabban ködös területek. Gyenge, mérsékelt lesz az északkeleti szél. A csúcshőmérséklet 13-18 fok között alakulhat.
Minden idők egyik legfinomabb illatát „zárják” múzeumba
Kevés étel generál nagyobb vitát, mint ami grillen készül. A jövőre nyíló új múzeum célja, hogy a szeretett grillkultúra minden aspektusát megvizsgálja és megmutassa. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat