Pénteken nyugat felől egyre nagyobb területen beborul az ég, ezzel együtt összefüggő csapadékzóna érkezik, amely északkelet felé halad, miközben délelőttől délnyugat felől már szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően gomolyfelhő-képződés várható. A déli óráktól záporok, zivatarok alakulnak ki, kisebb eséllyel a délkeleti tájakon, de a déli órákig is előfordulhat néhány zápor.
Főként a déli országrészben támad fel a délies szél, ott erős, délnyugaton viharos lökések is előfordulnak. Emellett a zivatarokhoz kapcsolódóan is előfordulhatnak viharos széllökések - szinte az egész országra érvényes a sárga, figyelmeztető jelzés.
A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati felén 8 és 15 fok között, délkeleti tájain 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 14 fok közé hűl le a levegő - közölte a HungaroMet.
Szombaton, március 15-én is sokfelé várható eső, zápor, délen, délkeleten és keleten zivatarok is kialakulhatnak. Csupán a nap második felében válhat helyenként szakadozottabbá a felhőzet. Egy hidegfront hatására élénk, erős lesz az északias szél.
Reggelre 2 és 10 fok közé hűl a levegő. Napközben az ország nagy részén 6 és 12, délen és délkeleten 13 és 21 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet.
Vasárnap az ország nagy részén továbbra is a felhőké lesz a főszerep, és még több tájegységünkön kialakulhat eső, zápor. Nyugaton, valamint keleten és északkeleten élénk lesz az északias szél. Hidegebb lesz a reggel, napközben pedig 8-13 fokot mérhetünk.
Hétfőn észak felől egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap, de helyenként még kisebb eső, zápor kialakulhat. Az erős, viharos északias szélben délután 5-10 fokra van kilátás. Hajnalban néhol gyenge fagyra is számítani kell. Kedden napos, csapadékmentes időben lesz részünk. Sokfelé szeles marad az idő. Reggel szinte mindenhol fagyni fog. Napközben 5-9 fokot mutathatnak a hőmérők - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat