Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult marad az idő, hosszabb-rövidebb napos időszakok az északnyugati, nyugati, valamint az északkeleti tájakon lehetnek, de másutt is egyre kevesebb helyen eshet az eső, megszűnik a csapadék. Az északias szelet északkeleten, illetve napközben a Nyugat-Dunántúlon is élénk, néhol erős széllökések kísérik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között alakul, ennél kissé melegebb a kevésbé felhős tájakon lehet. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl a levegő
- közölte a HungaroMet.
Csütörtökön nyugaton és délen fordulhat elő helyenként eső, zápor, de máshol is a felhők lesznek túlsúlyban, hosszabb napos időszakok inkább csak északkeleten lehetnek. Késő délután kezdhet északnyugat felől nagyobb területen felszakadozni a felhőzet. Az északi-északkeleti szél többfelé élénk, keleten, északkeleten erős lesz. Kora reggel 3-11, napközben 12-19 fok várható.
Pénteken északnyugaton az erősen felhős időben kisebb eső kialakulhat, máshol napos-gomolyfelhős idő várható, csak néhol fordulhat elő gyenge zápor. Az északias szél a Dunántúlon és keleten, északkeleten lesz élénk, utóbbi tájakon néhol erős. A csúcshőmérséklet 10 és 19 fok között alakulhat, az alacsonyabb értékeket a borongós északnyugati tájakon mérhetjük.
Hétvégén a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett szombat késő délután néhol északkeleten, vasárnap elszórtan a középső és keleti tájakon fordulhat elő eső, zápor. Többfelé szeles marad az idő.
Az éjszakák hidegek lesznek, északon néhol gyenge fagy sem kizárt. Délutánonként 13-19 fokra készülhetünk
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Meghalt Chris Rea
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek