A kiképzett iskolaőrök így 544 intézményben teljesíthetnek szolgálatot, a jelentkezőket azonban továbbra is várják, mivel az iskolaőri státuszok 24 százaléka még mindig betöltetlen – írja a Népszava.

Azonban nem csak a rendőrség, hanem a kormány is azt szeretné, ha egyenruhásokkal töltenék fel az iskolákat: egy júliusi határozat szerint 295 fővel növelnék az állományt, amihez idén 654,5 millió forintot, jövőre pedig 1,26 milliárd forintot biztosítanak.

Az ORFK tájékoztatása szerint folyamatosan zajlik a toborzás és a kiképzés, a kormányhatározat értelmében pedig 803-ra bővült az iskolaőri programban résztvevő intézmények száma.

Olyan sokkoló a tanítóhiány, hogy az adattól még a szakszervezet is meglepődött

Magyarországon 34,5 ezren hiányoznak a közoktatásból, ezen a számon még a Pedagógusok Szakszervezete is kiakadt. A legnagyobb tanárhiány Budapesten és a hátrányos helyzetű településeken van. A matematika tanárhiány okozza a legnagyobb fejtörést az iskoláknak, ez derül ki a szakszervezet kutatásából. Bővebben --->

Volt mibe beavatkozniuk az iskolaőröknek

A lap kérésére a rendőrség arról is tájékoztatott, hogy idén eddig öt alkalommal kellett az iskolaőröknek beavatkozniuk. Az előző tanévben ezt 199-szer tették meg, ebből 109 esetben indult rendőrségi eljárás, 79 büntetőeljárás, és 30 szabálysértési eljárás. Testi kényszert 25 esetben, bilincset és vegyi eszközt 1-1 esetben alkalmaztak, rendőrbotot azonban nem kellett használni.

A leggyakoribb esetben garázdaság, testi sértés, kábítószer birtoklás bűncselekményét követték el, továbbá lopást, de az is előfordult, hogy iskolába vitt szúró- és vágóeszközök miatt kellett szabálysértési eljárást indítani.

A lap azt is kiderítette, hogy a nyári szünet alatt sem tétlenkedtek az iskolaőrök: részt vettek a nevelési-oktatási intézmények, a helyi és a területi szervezetek, valamint az önkormányzatok által szervezett táborok működésében, továbbá a bűnmegelőzési előadók munkáját is segítették.

A gyerekek felét bántalmazták már az iskolában

Az iskolaőrök először 2020 szeptemberében álltak szolgálatba. Elsődleges feladatuk, hogy az iskolai agressziót visszaszorítsák, a diákokat és a tanárokat megvédjék. A cikk megjegyzi, hogy a szakértők már ekkor is azon a véleményen voltak, hogy az iskolaőri rendszer önmagában nem elég ahhoz, hogy az intézményi erőszak visszaszoruljon, ennél összetettebb megoldásra volna szükség.

Az IDEA Intézet augusztusi felmérése szerint a magyarországi felnőtt lakosság 52 százaléka ismét olyan gyermeket a környezetében, akit zaklattak vagy bántalmaztak az iskolában.

Ilyen videóval próbál iskolaőröket toborozni a Magyar Rendőrség

Rövid toborzó videóval próbál iskolaőröket találni a Magyar Rendőrség. A videóban két intézmény iskolaőre nyilatkozik arról, milyen taktikákat alkalmaznak annak érdekében, hogy nyugalom legyen.
Bővebben--->

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.