Szerdán a déli óráktól estig, késő estig szórványosan zivatarok alakulhatnak elsősorban a Dunától keletre, részben körülbelül a Duna vonalában.
Az ország keleti felén a sárga figyelmeztető jelzés van érvényben.
Északkeleten, illetve a Tiszántúlon néhol felhőszakadás-szerű csapadékintenzitással lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék is (20-30 mm) hullhat.
Zivatarok környezetében helyenként viharos széllökés (55-65 km/h) előfordulhat, nagyobb eséllyel a terület északkeleti harmadában (Borsod, Szabolcs, Hajdu megye) délután.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű. Késő estére 15 és 21 fok közé csökken a hőmérséklet - írja előrejelzésében a HungaroMet.
A meteorológiai szolgálat arra is felhívja a figyelmet, hogy bár a záporos, meleg időjárás kedvező a szántóföldi növényeink számára, de ilyenkor a növényvédelemre fokozottan figyelni kell. A talajnedvesség hazánk döntő részén jelentősen növekedett, de még mindig vannak szárazon maradt kisebb területek az országban.
A folytatásról szólva kiemeli, hogy a követő időszakban is nedves, labilis levegő tölti ki a Kárpát-medence térségét, a hét első felében kevesebb, majd ismét több lesz a zápor, zivatar, de a csapadék mennyiségének területi eloszlása továbbra is egyenlőtlen marad.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Elindult a lavina: ez lehet a következő ország, amelyik betiltja a Facebookot