Hétmillió forint volt a kikiáltási ára az évtizedekig Szegeden diszkóhajóként működő Szőke Tiszának. A hajótestre azt követően írtak ki pályázatot, majd ártárgyalást, hogy elrendelték a felszámolást az állóhajó tulajdonosa, a Szőke Tisza Hajó Nonprofit Kft. ellen (Napi Gazdaság, 2012. május 31.). A kijelölt felszámoló, a Csabaholding Kft. április végén hirdette meg eladásra a tápéi kikötőben horgonyzó, rendkívül rossz műszaki állapotban lévő, részben az oldalára dőlt hajót. A felszámolás alatt lévő cég az ugyancsak szegedi Szeviép Investment Befektető és Vagyonkezelő Holding Kft. érdekeltsége. Hiába nyert 2010-ben a hajó felújítására 556 millió forint uniós támogatást a szegedi TTV Technológia Tudásalapú Vállalkozásfejlesztési Nonprofit Kft., az önerő hiánya miatt visszalépett a pályázattól.

A helyzet nem egyszerű, bár a felszámoló május 30-án kihirdette az árverés nyertesét. A két hasonló ajánlat közül egy fémkereskedéssel és értékmentéssel foglalkozó társaság lett a győztes, ám egyelőre nem vehetik birtokba a hajót, mert a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) arra nem adott engedélyt. A hajótestet korábban műemlékvédelmi oltalom alá helyezték, így a KÖH hozzájárulása nélkül azon semmilyen munkát, átalakítást nem lehet végezni. Az engedély megérkezéséig az adásvételi szerződés sem írható alá. Ráadásul időközben megszületett a KÖH műtárgy-felügyeleti irodájának szakvéleménye is, amely a teljes hajótestet menthetetlennek tartja. A tervek szerint a helyreállítható részeket renoválják, a használhatatlanokat pedig vashulladékként értékesítik.

A szegedma.hu azt írja az ügyről, hogy a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum elkészítette a szakvéleményét, amelyet megküldött a KÖH-nek. A Kulturális Javak Döntőbizottságának erre alapozva kell kialakítania álláspontját a hajóval kapcsolatban.

Eddig az elővásárlással kapcsolatos nyilatkozat nem érkezett meg a Csabaholding Kft.-hez a KÖH-től és továbbra sem ismerik a hajótest műemlékvédelméről szóló szakvélemény tartalmát − mondta Ézsiás László felszámoló a Napi Gazdaságnak. A KÖH még május 16-án − két héttel az ártárgyalás lezárulása előtt − arról tájékoztatta Ézsiást, hogy az elővásárlási jogot fenntartja magának.