A versesköteteket gondozó magyarországi könyvkiadók hagyományosan az év három nagy rendezvényére – az áprilisi budapesti könyvfesztiválra, a júniusi könyvhétre és a karácsonyi vásárra – időzítik újdonságaik megjelentetését. Ezeken az eseményeken kerülnek ugyanis leginkább a nyilvánosság figyelmébe a kiadványok, s az olvasók többsége – a folyamatosan érdeklődő, szűk rétegen kívül – áldoz is a versekre. A lapunk által megkérdezett kiadók egyöntetű véleménye szerint jelenleg nem nyereséges üzlet a verseskötetek megjelentetése, ez presztízs vagy kulturmisszó számukra. A kötetek kiadását más, jól fogyó prózai művek bevételéből és állami – esetenként magán vagy céges – támogatásból finanszírozzák. Elsősorban a Nemzeti Kulturális Alaptól és a Magyar Könyvalapítványtól lehet állami dotációt igényelni – tudta meg lapunk Soóky Andreától, a Balassi Kiadó igazgatóhelyettesétől. Egy verseskötethez 200–300, néha 400 ezer forint támogatás nyerhető el, ez az összeg csupán az általában kis formátumban, 500–1000 példányban megjelenő, 100 oldal körüli verseskönyv nyomdaköltségét fedezi – mondta lapunknak Mezey Katalin, a Széphalom Kiadó igazgatója. Ezenfelül van még a kiadó esetleges marketing- és egyéb költsége, valamint a szerző honoráriuma, amelyek még legalább ugyannyi összeget igényelnek, mint a nyomdai előállítás. (A költők honoráriumát az alacsony példányszám miatt általában nem az eladáshoz kötik.) A Széphalom évente 25–28 szépirodalmi könyvet jelentet meg, amelynek harmadát verseskötetek teszik ki, elsősorban kortárs magyar és külföldi szerzőktől. A fiatalabb költők műveit 500 példányban, az ismertebbeket, például Csoóri Sándort 2000, Kiss Benedeket pedig ezer példányban adják ki. Az egyik legnagyobb hazai kiadó, a Magvető ezer példányszám alatt nem jelentet meg köteteket. A mostanában keresett költők, többek között Varró Dániel, Tóth Krisztina, Parti Nagy Lajos vagy Orbán Ottó műveit is ez a kiadó gondozza. A Magvető tájékoztatása szerint az 1000–3000 példányban kiadott verseskönyvek – még akkor is, ha azok mind elkelnek – csak támogatással együtt hozhatók ki nullszaldósra. Kivételes alkalomnak számít, hogy Varró legutóbbi kötete már a hatodik kiadásnál és az ötezres példánynál tart. Az évente 3-5 új verseskönyvvel jelentkező Magvető jelenteti meg minden évben a Szép Versek válogatást is, amely kelendőnek számít a maga 3500-as példányával. (A kiadóknak ötezres példány esetében hozhat nyereséget a verseskönyvek megjelentetése.) Diákkönyvtár sorozatában az Európa Könyvkiadó klasszikus költőket is megjelentet. Ezek néhány ezres példányban jól fogynak, a legutóbbi Arany János válogatás 4–8 ezernél tart – mondta lapunknak Tegyi Tímea, az Európa Kiadó PR-referense. Ugyanakkor a kiadó kortárs poézissel foglalkozó sorozata iránt visszaesett az érdeklődés, az elmúlt két évben e sorozatban csupán egy verseskötetet jelentettek meg. Jelenleg Magyarországon 40-50 körüli azoknak a kisebb és nagyobb kiadóknak a száma, amelyek huzamosabb ideje, professzionális szinten adnak ki szépirodalmat – véli Mezey Katalin. Napjainkban ugyanakkor egyre szaporodik a könyvet kiadók száma, szinte mindegyik társadalmi szervezet, intézmény, iskola foglalkozik ezek megjelentésével.