Első fokon pert veszített a felperes Universum Youth Hotels (UYH) Kft. az Ernitus Kft.-vel és ennek anyacégével, a Dom Rt.-vel szemben. Az ítéletben a bíróság arra kötelezi az Universum Kft.-t, hogy az általa használt, a Budapest VII. kerületi Nyár utca 6. szám alatti ingatlant, az ifjúsági szállodaként működő Hostel Marco Polót ürítse ki és bocsássa az Ernitus rendelkezésére. Az Universum Kft. ügyvezető igazgatója, Molnárné Papp Judit érdeklődésünkre elmondta, fellebbeznek az ítélet ellen. Az UYH Kft.-t Molnár Gábor és felesége 1996 áprilisában alapította azért, hogy önálló ifjúsági szállodát hozzanak létre vagy üzemeltessenek. Ennek érdekében együttműködtek egy ismerősükkel, Vásárhelyi Katalinnal, az MSZP-s politikus, Szekeres Imre feleségével. Azt tervezték, hogy megvásárolják és felújítják a Nyár utcai ingatlant. Minderre a becslések szerint 300-350 millió forintra lett volna szükség, emiatt kellett bevonni egy tőkeerős céget. A vásárlásra és a beruházásra a szekszárdi központú, a Postabank érdekeltségében lévő Dom Rt. vállalkozott, és 100 millió forint törzstőkével létrehozta az Ernitus Kft.-t, amely a fejlesztéshez 190 millió forint hitelt vett fel a Postabanktól. Úgy tervezték, hogy az Ernitustól az UYH bérli majd a kész szállodát. Az UYH és az Ernitus 1997 januárjában kötött május 1-jétől érvényes, hét évre szóló bérleti szerződést, amely szerint 1997-ben nettó 35 millió forint bérleti díjat kellett volna fizetni. A műszaki átadásra azonban nem az eredetileg tervezett időpontban, hanem csak június 27-én került sor. Ezt megelőzően a Dom Rt. vezérigazgatója, Juhász József utasítására Budapestre hoztak egy okiratot, hogy azt a bérbevevőkkel is aláírassák. Az irat a hitelfolyósítás érdekében született az indoklás szerint, és a bérleti szerződés módosításáról szólt; időtartamát 1997. december 31-ig lerövidítette, és nettó 20 millió forintra csökkentette a tárgyévi bérleti díjat. Molnárék azt állították, hogy a módosítás 1997 novemberében született és visszadatálták. Ők maguk - holott nyilvánvalóan ellenkezett üzleti érdekeikkel - azért írták alá, mert úgymond színlelt szerződésről volt szó; november 16-án Szekeresék lakásukra hívták őket, ahol aláíratták az ominózus szerződést azzal az ígérettel, hogy a közeljövőben elkészítenek egy hosszú távú szerződést, amiben rendezték volna a hétéves bérleti viszonyt. Egyúttal leszögezték volna, hogy a bérleti idő lejártát követően az ingatlanra vagy az Ernitus 100 százalékos üzletrészére vételi opciót kap az UYH. Szekeres Imre tanúvallomása során tagadta, hogy Molnárék aznap lakásukon jártak. Molnárék arra, hogy miért Szekeresékkel tárgyaltak, azt válaszolták: Juhásznéval, a tulajdonos Ernitus ügyvezetőjével egyszer sem találkoztak, mindvégig Vásárhelyi Katalin közvetített ügyükben, és szavában megbíztak. Ezzel összhangban fogalmazott Juhász, hogy tudniillik a Dommal, annak illetékes alkalmazottjával Molnárék soha nem találkoztak. Ő még hozzátette, hogy az Ernitus soha nem utalt arra, hogy eladná az ingatlant. Molnárné véleménye szerint a módosított szerződéshez Vásárhelyinek érdeke fűződhetett, ugyanis, látva a hotel működésének eredményességét (1997 decembere közepéig állítólag majdnem 40 millió forint árbevételt értek el), szemet vethetett a hotelre. Erre utal - mondta Molnárné -, hogy november végén létrejött az Argonat Kft., amelynek az ügyvezetője Vásárhelyi volt, és amelynek a székhelye a hotel címével volt azonos. Ez akár későbbi üzemeltetőként is szóba jöhetett - vélekedett Molnárné. Juhász József minderre úgy reagált, nem érinti a Szekeres-Molnár vita, ő a bérleti díjat szerette volna megkapni, amit Molnárék - mint kijelentették - addig nem akartak fizetni, míg nem kapnak vételi opciót. A módosított szerződésben - tette hozzá - egyébként annak lejártával hosszú távra szóló szerződési lehetőséget biztosítottak az UYH-nak. A bíróság nem jogerős ítéletében Molnárék állítását megalapozatlannak látta, elutasította, és hitelesnek fogadta el az 1997. június 15-én kelt módosított szerződés időpontját. Indoklása szerint a "felek titkos fenntartása vagy rejtett indoka a szerződés érvényessége szempontjából közömbös". A nem jogerős ítélet arra kötelezi a bérlőt, hogy az ingatlant bocsássa a jog szerinti tulajdonos rendelkezésére, és kijelenti, hogy a bérlő ellen kártérítési pert lehet indítani. CZ. O.