Eddig 389 üzlethelyiségének bérleti, illetve tulajdonjogát értékesítette a West End City Center tulajdonosa, a TriGránit Rt., amely a mintegy 250 millió dolláros beruházásból megépülő 88 ezer négyzetméteres bevásárló- és szórakoztatóközpontot november 12-én nyitja meg.
A társaság 120 száz négyzetméternél kisebb helyiség tulajdonjogát értékesítette a West Endben 4950 dolláros négyzetméterenkénti áron. A központ legnagyobb bérlője a dél-afrikai Ster-Kinekor lesz, 14 termes multiplex mozijával. Az üzletek közül a legnagyobb a Media Markt, amely az Europark után a West Endben nyitja meg második magyar üzletét. A központ bérlőinek listájából kitűnik, hogy aránylag kicsi a nagybérlők által elfoglalt hely, szemben például a TriGánit első kereskedelmi beruházásával, a Pólus Centerrel, amelyben a nagyobb kereskedelmi egységek domináltak a nyitáskor.
Az új városközpont kialakítására törekvő TriGránit elnöke, Demján Sándor a NAPI Gazdaság kérdésére megerősítette azt az információt, amely szerint a társaság nyáron 130 millió dolláros bankhitelt vett fel. Demján elmondta, hogy az épülő komplexum mellett található Ferdinánd-híd felújítási költségeinek a 70 százalékát a cég állja. A TriGánit hat környező országban valamint Magyarországon is további építkezéseket tervez.
B. H. P.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.