A jelenlegi alacsony kamatszint mellett a lakossági megtakarítóknak mintegy fele a bankbetét mellett más befektetési lehetőségeket keres, így az értékpapírok iránt is érdeklődik. A megtakarításoknak új helyet keresők rizikóvállalási hajlandósága azonban mérsékelt maradt − közölte friss felmérése alapján a KBC Equitas Zrt. a Napi Gazdasággal. A felmérés szerint míg 7 százalékos betéti kamatok mellett a megtakarítóknak mindössze 17 százaléka gondolkodott alternatív befektetési formában, addig a 4 százalékra süllyedő kamatszintnél már a megkérdezettek 91 százaléka fontolná meg, hogy új megtakarítási, illetve befektetési lehetőséget keressen. A válaszadók csaknem tizede azonban a jelenlegi helyzetben is kitart a betétek mellett. Ráadásul a megkérdezetteknek mindössze 24 százaléka vállalna jelentős tőkekockázatot az átlagnál magasabb hozam érdekében, és csupán 5 százalék volt azok aránya, akik tőkeáttételes ügyleteket is kötnének, kockáztatva ezzel, hogy akár meglévő teljes tőkéjüket elveszíthetik (vagy annál is többet). A válaszadók 36 százaléka csak mérsékelt, legfeljebb 10 százalékos tőkekockázatot vállalna fel.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek