A 20 millió forint értékű áruval megrakott kamionra tagországi adatszolgáltatás hívta fel a NAV figyelmét, továbbá az is gyanút keltett, hogy az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerbe (ekaer) nem jelentették be a fuvart.
A NAV fokozottan figyeli a főváros azon ipari parkjainak, forgalmas kereskedelmi területeinek, piacainak árumozgását, ahol - a tapasztalatok szerint - gyakori a feketekereskedelem.
Az egyik X. kerületi helyszín ellenőrzésekor a NAV szakembereinek egy Szlovákiából érkező kamion vált gyanússá. A gyanút erősítette, hogy a mintegy 25 ezer pár cipő fuvarozását nem jelentették be az ekaer-be.
Az ellenőrök megvizsgálták a rakomány papírjait és összevetették a NAV informatikai rendszerében szereplő adatokkal. Megállapították, hogy a kamion Hamburgban vámkezelt rakománya, a 722 karton férfi sportcipő és 848 karton női utcai cipő tulajdonosa egy olyan, tavaly októberben alakult kft, amely már első bevallási kötelezettségének sem tett eleget. A társaság annak ellenére nem nyújtott be 2014. IV. negyedévi áfa-bevallást, hogy a tagországi adatszolgáltatások szerint abban az időszakban is jelentős mennyiségű árut hozott be Magyarországra és beszerzései után 35,4 millió forint áfát kellett volna befizetnie az államkasszába.
Az adóhiány részbeni megtérülésére a NAV Kelet-budapesti Adóigazgatósága a helyszínen lefoglalta a lábbeliket, melyek összértéke eléri a 20 millió forintot.
(Képünk illusztráció.)
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben