A bolgár rendőrség 33 vámtisztet vett őrizetbe Kapitan Andreevo határállomáson, a török határon, a gyanú szerit pénzt zsaroltak ki a sofőrökből. A két ország közti legnagyobb határátkelőhely vámosai ellen a vád, hogy bűnszövetkezetet hoztak létre, amely saját zsebére "vámolta meg" március óta az autóvezetőket.
A különleges ügyek ügyészségének hivatala szerint ez volt az egyik legnagyobb ilyen rendőrségi művelet az országban. Az akciót közösen hajtotta végre a nemzetbiztonsági hivatal és a belügyminisztérium szervezett bűnözés elleni osztálya. Bár az akció jól előkészített és gyors volt, így is hat órára kénytelenek voltak lezárni a határt - írta a Balkan Insight.
A gyanúsítottak lakásaiból és gépkocsijaiból 106 házkutatással mintegy 75 ezer eurót szedtek össze. A letartóztatások mind a négy váltásra kiterjedtek, és olyan vámosokat is érintettek, akik mögött több mint 30 szolgálati év áll. Akár 10 évi börtönbüntetésre is ítélhetik őket.
A vámosok nemcsak bolgárokat, de külföldi autóvezetőket is megzsaroltak: fizetniük kellett, ha el akarták kerülni a vámvizsgálatot. Az összeg a kis személyautók után fizetendő 2-5 eurótól a buszoknál és teherautóknál 300 euróig terjedt, a vámosok a váltás végén osztoztak a pénzen. A vizsgálat ideje alatt 12 kilométeres kocsisor alakult ki a határon.
Legolvasottabb
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok