A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint is időszerű a könyvelők továbbképzési rendszerének átalakítása, a tárca az elektronikus képzési forma bevezetését támogatja - válaszolta a minisztérium az MTI kérdésére. A szakmai szervezetek bevonásával a tárca már előkészítette szabályozások átalakítását.
Balog Ádám, a tárca adóügyekért felelős helyettes államtitkára a szak-ma.hu honlapnak adott interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy közel 10 ezer olyan könyvelőt keres meg levélben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), akikről nem állapítható meg egyértelműen, hogy rész vettek-e a kötelező továbbképzésen. Akik ugyanis ezt nem tudják bizonyítani azokat a tárca törli a nyilvántartásból.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete ugyan egyetért a könyvelői szakmai tisztulásával, de jelezték: szeretnénk elérni, hogy a rendszer ésszerűen szűrjön. Felhívták a figyelmet arra, hogy az oktatáson való részvétel alól felmentést kizárólag az kaphat, aki a továbbképzés elmulasztásakor sem dolgozott könyvelőként. Ezért javasolták, hogy a feltételek között szerepeljen az oktatás pótlási lehetősége is.
Az NGM közölte: a már előkészített előterjesztésben szereplő e-learning oktatás bármely regisztrált könyvviteli szolgáltatást végző számára választható lenne, mint elektronikus továbbképzési lehetőség. A szakmai továbbképzés új formája minden továbbképzésre kötelezett számára biztosíthatná a továbbképzésekhez való könnyebb, egyszerűbb, költségkímélőbb hozzáférhetőséget, ugyanakkor ugyanezen lehetőségek érvényesítése megoldást kínálna az akkreditált továbbképző intézmények számára is
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek