Rogán Antal az Index hírportálnak kedden reagált arra, hogy Horváth András, az adóhatóságot feljelentő ex-adóellenőr már két éve megkereste a frakcióvezetőt és a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy felhívja a figyelmüket az áfacsalások óriási mértékére, de figyelmeztetése süket fülekre talált.
"Az említett feljegyzésben általános vádak szerepelnek, egyetlen konkrét ügyről sem beszél benne a szerzője, egyetlen cégnév vagy személynév sem szerepel benne. A volt adóellenőr bűncselekmények elkövetésével vádol másokat, tehát azt, hogy mi az igazság, bűnvádi eljárás keretében kell tisztázni" - közölte a frakcióvezető.
Szerinte a vizsgálat lefolytatására szükség van, hiszen Magyarországon senki nem csalhat adót, így ki kell derülnie, hogy hamis vádról van-e szó vagy igazat állít a volt adóellenőr. Ez azonban szerinte az ügyészség feladata.
Horváth András, aki már benyújtotta az adóhatósághoz a lemondását, egy november 8-i sajtótájékoztatón arról beszélt: nagyobb hazai cégek és multinacionális vállalatok több mint ezer milliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál. Ezt az állítását később is megismételte, hozzátéve, ezzel kapcsolatban tett feljelentését követően, egy sajtóhír alapján úgy tudja, hogy az ügyészség feljelentéskiegészítést kért.
A Fővárosi Főügyészség múlt szerdán a feljelentés kiegészítését rendelte el a Horváth által tett feljelentés (hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények) ügyében. Annak lefolytatásával a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályát bízta meg - tájékoztatta a Népszavát az Fővárosi Főügyészség. "A feljelentéskiegészítés határideje 15 nap, amely határidőt a feljelentés kiegészítését végző hatóság vezetője indokolt esetben 15 nappal meghosszabbíthatja" - írták.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le