Varga Mihály elmondta, ezek a javaslatok január elsejétől megteremtik a lehetőségét, hogy sokkal gyorsabban tudjanak elhelyezkedni a munkavállalók a foglalkoztatási problémákkal küzdő vállalatoknál. Egyeztetni kívánnak a partnerekkel arról, hogy a járulékcsökkentés milyen formáját tartanák szükségesnek.
A járulékokat úgy lehet változtatni, hogy továbbra is garantálják az egészségügyi ellátásokat és a nyugdíjkifizetéseket. Beszámolt arról is, hogy a kabinet keddi döntése szerint tőkeemeléssel lehetővé válik, hogy az állami tulajdonú Volánbusz Zrt. megkezdje az autóbusz-vásárlást. Ezzel újabb lehetőséget kap a hazai buszgyártás, és csökken a buszállomány életkora - mondta a miniszter.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező