Az idei 61,5 milliárd forintos adóhiányhoz 51,4 milliárd bírság is társul. A feketelista.hu több nyilvános adatbázisból nyeri információit, amelyekhez - esetenként - saját gyűjtésű adatokat is társít. Az adóhiány csak egy része a teljes hátralékállománynak, amely összesen már 2268 milliárd forintra rúg. A behajtásra azonban kevés az esély, hiszen a hátralékosok között mindössze 26 százalék a működő cégek aránya. Ezektől pedig a legjobb esetben is legfeljebb 582 milliárd forint beszedését lehet remélni - jegyzi meg az elemzés.
Az adóellenőrök az első három negyedévben 27 cégnél tártak fel 200 millió forintnál nagyobb adóhiányt. Budapest gazdasági súlyánál jóval nagyobb arányban képviselteti magát a tabellán. A tavalyi ötvennel szemben most 55 fővárosi társaság található a száz legnagyobb adóhiányos cég között. A nagyvárosok közül Győr neve szerepel a legtöbbször, mégpedig ötször. Az első tíz helyre sorolt adóhiányos társaságot három vidéki cég vezeti.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat