Matolcsy György az adótörvények módosításával arra tett javaslatot, hogy november 1-jétől 13 forinttal emelkedjen a gázolaj jövedéki adója, továbbá nőne a dohány- és az alkoholos termékek jövedéki adója, valamint megemelnék játékadót is. A nemzetgazdasági miniszter hétfőn nyújtotta be előterjesztését a parlamentnek, az általános vitát még aznap lefolytatták a képviselők, ma a részletes vita - azaz a módosító indítványok tárgyalása - következik.
Amint arról beszámoltunk a dohánytermékek adóemelése a tervezettnél többet hozhat a büdzsének. Az alkoltermékek után fizetendő közterhek emelése egyes cikkeknél jelentős drágulást eredményez majd, miközben - amint arra korábbi cikkünkben rámutattunk - nem várható, hogy számottevően emelné az egyéb termékek fogyasztói árát a gázolaj magasabb jövedéki adója.
A képviselők ezután általános vitát folytatnak a Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter jegyezte nemzeti energiastratégiáról. A kormány júliusban fogadta el a dokumentumot, amelynek értelmében csökkenteni szükséges az importfüggőséget és erősíteni az állami szerepvállalást. Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár korábban azt mondta: a stratégia szerint 2030-ra 30 százalékkal nő az ország villamosenergia igénye.
Megtárgyalja a Ház azt a határozati javaslatot is, amellyel Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter összesen 865 országgyűlési határozat hatályon kívül helyezését indítványozza, köztük 171 olyanét, amelyet még az 1990 májusában tartott szabad választások előtt fogadtak el.
A fideszes Pokorni Zoltán és Pósán László innovációs és fejlesztési eseti bizottság létrehozását kezdeményezte. A testület feladata lenne az innovációt érintő törvények áttekintése. Javaslatukat - csakúgy mint a fenntartható fejlődés bizottság indítványát, hogy a magyarországi önkormányzatok területükön tiltsák meg a genetikailag módosított szervezetek alkalmazását az agrárgazdaságban - szintén megvitatja a Ház.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz