"A pontos százalékos arány még nincs meghatározva, de amit láttam, az arra utal, hogy 40 százalék közelében lesz" - tette hozzá a ciprusi pénzügyminiszter.nA ciprusi kormány a 10 milliárd eurós nemzetközi hitelcsomag fejében vállalta, hogy további 5,8 milliárd eurót saját erőből teremt elő, túlnyomórészt a 100 ezer eurót meghaladó bankbetétekre kivetett egyszeri adóval.
Szarrisz szerint a bankok több mint egy heti szünet után csütörtökön kinyitnak, és a nagymértékű betétkivonás megakadályozása céljából bevezetendő tökekorlátozásokat valószínűleg néhány héten belül fel lehet oldani. A tőkemozgást semmiképp sem fogják hónapokig vagy évekig korlátozni mint Izlandon, amelyen négy éve szintén végigsöpört a bankválság - mondta.
Kapcsolódó
Szarrisz utalt rá, hogy a tőkemozgást valószínűleg "kétcsatornás rendszerben" korlátozzák, ahol a két legnagyobb bankra szigorúbb megkötések vonatkoznak. Közben a ciprusi rádió azt jelentette, hogy a különadó mértéke elleni tiltakozásul lemondott Andreasz Artemi, a Bank of Cyprus, az ország legnagyobb bankja elnöke.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben