Jegybanki források néhány órával korábban még arról beszéltek, hogy a földközi-tengeri szigetország bankjainak többsége - a válság miatt elrendelt nyolc napi kényszerű szünet után - kedden már kinyit, az EU és az IMF mentőcsomagjával szanálni tervezett két legnagyobb pénzintézet pedig csütörtöktől újítja fel működését.
Az újabb lépésre Panikosz Demetriadisz jegybank elnök ajánlása alapján Mihalisz Szarrisz pénzügyminiszter adott utasítást, úgymond, "a bankrendszer egészének zökkenőmentes működés érdekében". A tervek módosítására azonban nem adtak magyarázatot.
A dpa német hírügynökség minisztériumi körökből szerzett értesülése szerint a kisbankok hevesen tiltakoztak az ellen, hogy a legnagyobb pénzintézeteknél hamarabb kelljen kinyitniuk, mivel az ügyfelek rohamától tartanak.
A hitelezők "trojkájával" vasárnap 12 órán át tárgyaló Nikosz Anasztasziadisz elnök már a nemzethez intézett hétfő esti televíziós üzenetében arról beszélt, hogy a ciprusi központi bank a bankrendszer védelme érdekében a tőkemozgások további korlátozására kényszerül. Ennek kapcsán banki tranzakciókról beszélt, illetve arról, hogy ez ciprusiakat és külföldieket egyaránt érintheti.
Az elnök biztosította a szigetország polgárait arról, hogy a korlátozások nem tartanak sokáig, s azokat a jövőben fokozatosan enyhíthetik majd. Ezzel kapcsolatban azonban részleteket nem árult el.
A ciprusi bankok március 16-a óta tartanak zárva, amikor az euróövezeti pénzügyminiszterek a bankbetétekre kivetett egyszeri adóról egyeztek meg. A nicosiai törvényhozás által 19-én elvetett intézkedés helyébe - egyheti tárgyalás után - új forgatókönyvet dolgoztak ki a ciprusi hatóságok, illetve az euróövezeti szakemberek.
A hétfőn hajnalban elfogadott új terv értelmében a ciprusi kormány összevonja a két legnagyobb pénzintézetet, befagyasztja, és a feltőkésítésre fordítja a 100 ezer euró feletti bankbetétek egy részét, illetve bevonja a fedezetlen banki kötvények és részvények tulajdonosait a bankok konszolidációjába.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok