A jelenlegi duplájára, évi 120 milliárd forintra növelné a költségvetés környezetvédelmi termékdíjakból származó bevételét a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). A tárca többféle verziót is számba vett, a kormány elé terjesztendő javaslata értelmében pedig a növekmény nagyjából 30 százaléka a jelenlegi - csomagolószerekre, gumiabroncsokra, akkumulátorokra, valamint elektromos és elektronikai berendezésekre kivetett - díjtételek növeléséből származhat.
Emellett - írja a Világgazdaság - a tárca jövő évtől termékdíjkötelessé tenné az elemeket és hordozható akkumulátorokat, az étolajat, valamint a műszaki gumikat, továbbá az is felmerült, hogy újra literenként 1 forintos környezetvédelmi termékdíjat építsenek be az üzemanyagok árába. Amint arról beszámoltunk, a kormányzat tavaly nyár óta foglalkozik komolyan annak a lehetőségével, hogy kötelező betétdíjat vessen ki minden eldobható italospalackra. A VM szerint a 2014-es választások előtt a kormány biztosan nem fogja a betétdíjas rendszert elindítani, ugyanakkor ennek előkészületei már most folyamatban vannak.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy