A Flavius Üzletház a város egyik legnagyobb bevásárlóközpontja. A magyar befektetők által tíz éve épített intézmény Hévíz északi részén, a gyógytó bejáratától mindössze 500 méterre található. Sikerét nemcsak a számos boltnak és központi fekvésének köszönheti, hanem annak is, hogy a bevásárlás igen kényelmes a kialakított ingyenes parkolóknak köszönhetően. Az üzletközpont beruházását a hévízi buszpályaudvar áttelepítésének terve indította el. Erre mostanáig még nem került sor, így az akkor prognosztizált gyalogos forgalom elmaradt. Ennek tudható be, hogy a tulajdonosok egyelőre óvatosak, hiszen lassan töltődik fel üzletekkel az épület. Gauland Márton a bevásárlóközpontban két üzletet is működtet, ami mellé magára vállalta az üzemeltetéssel járó feladatokat is. Elmondása szerint az üzletházban már megtelepedett egységek jól működnek, mivel a Hévízen pihenő, jó fizetőképességű vendégek keresik a "pénzköltési" lehetőségeket. A kétszintes épületben az alsó részen a kereskedelmi egységek, míg a felsőn a különféle szolgáltatók kaptak helyet. Az üzletházban található Hévíz legnagyobb élelmiszerboltja, az 1200 négyzetméteres CBA, amely a hét minden napján reggeltől estig várja a vásárlókat. A bevásárlóközpontba betérőket ugyan legfőképpen az élelmiszer-áruház vonzza, de itt van a Bécsi kávézó, a Flavius kávézó, a Flavius bőr- és ajándékbolt, a kínai ruházati üzlet, a Londa fodrászszalon, a Flavius kozmetika, a Flavius Casino - nyerőautomatákkal, nyolc férőhelyes rulettgéppel -, valamint táncos szórakozóhelyként és tánctanulási lehetőségként a Louis Presso Tánc Club. A felső szinten pedig olyan szolgáltatók kaptak helyet, mint az E.On-ügyfélszolgálat vagy a Flavius Dental Fogászati Klinika.