Forgalmas csomópont, pezsgő szellemi élet A kerület (amely nagyjából a magyar megye fogalmának felel meg) a Cseh Köztársaság tizennégy kerülete közül a legfejlettebbek közé tartozik. Dél-Morvaország az ország negyedik legnagyobb régiója, délen Ausztriával, keleten Szlovákiával határos. A kerületet hét járás alkotja: Blansko, Brno-város, Brno-vidék, Breclav, Hodonín, Vyskov és Znojmó. 7196 négyzetkilométeren megközelítőleg 1,13 millió lakos él. Brno, a Morva metropolis (amelyet az ott élő magyarok a monarchia hagyományaihoz híven ma is Brünn-nek hívnak) Csehország második legnagyobb városa, egyben a Dél-Morvaországi kerület központja. A kerület összlakosságából mintegy négyszázezer itt él. Naponta további 65 ezren ingáznak a városba munka, tanulás, szórakozás vagy más célból. Brno városa jelentős igazságügyi központ, modern egyetemi város, Európa-szerte ismert, nagy hagyományokkal rendelkező vásárközpontját pedig az egész világból évente több mint egymillió látogató keresi fel. A kerület vonzerejét növeli jól fejlett közlekedési hálózata is. Stratégiailag nagyon előnyös az elhelyezkedése a transzeurópai közutak kereszteződésében: Prága kétszáz kilométerre fekszik, Bécs 120, Pozsony 130, Budapest 330, Berlin, Varsó és München 550, Milánó ezer, Párizs pedig 1200 kilométerre van. De ugyanilyen fontos csomópontot jelent a vasúti közlekedésben is, összekötve Hamburgot, Berlint, Prágát, Bécset, Pozsonyt és Budapestet. A brnói nemzetközi repülőtér, a Brno-Turany tavaly 415 ezer utast meghaladó forgalmával Csehország második legforgalmasabb repülőtere volt. Naponta több közvetlen járata indult innen Londonba és Prágába, valamint - főleg a nyári üdülések időszakában - több mint húsz charterjárat a legkülönbözőbb úti célok felé. Gazdaságfejlesztés innovációval A Cseh Köztársaság nemzeti jövedelmének mintegy tíz százalékát Dél-Morvaországban állítják elő. A munkanélküliség a kerületben idén az első negyedévben 4,7 százalékos volt, ami 1,6 százalékos csökkenés a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. A havi bruttó kereset 20 568 cseh korona volt, ami a csehországi kerületek közötti összehasonlításban a harmadik legmagasabb. A gazdasági tevékenységek szempontjából a Dél-Morvaországi kerületben legfontosabb a kereskedelem, a feldolgozó- és az építőipar és az ingatlanforgalmazás. Ami az idegenforgalmat illeti, a prágai és a Hradec Králové-i kerület után ez Csehország leglátogatottabb vidéke. A dél-morvaországi kerület kiemelten támogatja az újonnan alakuló cégeket, a technológiai és biotechnológiai inkubátorok fejlesztését. Az állami és uniós forrásokkal gazdálkodó Dél-Morva Innovációs Központ (JIC) Csehországban az innovációs programok egyik legjelentősebb támogatója. A JIC többirányú tevékenységet folytat: éppúgy részt vesz a Nemzetközi Klinikai Kutatóközpont projektjének megvalósításában, mint a Közép-európai Technológiai Intézet munkájában. Hogy Brno a technológiai parkok, egyetemi campusok, tudományos kutatóközpontok fejlesztésére és építésére összpontosít, az nemcsak a város tartós és hosszú távú fejlődésének alapja, de az egész régióé is. Az együttműködés lehetősége nyitva áll a többi európai partner előtt is. A Dél-Morvaországi Kerület Regionális Fejlesztési Ügynökségének (RRAJM) legfőbb feladata az EU Strukturális Alap a régió fejlesztését érintő pályázatainak előkészítése és az információszolgáltatás. Hatáskörébe tartozik ezenkívül az innováció és a barnamezős beruházások kedvező feltételeinek megteremtése. A CzechInvest kereskedelmi ügynökség a befektetések és vállalkozások támogatásával erősíti a cseh gazdaság versenyképességét. Jelentősen támogatja a kis- és középvállalkozókat az infrastruktúra fejlesztésében, valamint a termelést elősegítő külföldi befektetések (stratégiai technológiák és technológiai központok) megszerzésében. Ezek a szervezetek a Dél-Morvaországi kerület támogatásával serkentik a feldolgozóipar megújítását és bővítését, például innovációs forrásokkal. Mindemellett segítik a befektetőket, hogy kiválasszák a vállalkozásuk számára legelőnyösebb helyszíneket a Cseh Köztársaságban működő különböző ipari parkok vagy épp barnamezős beruházásra váró területek közül. Ennek a tevékenységnek nem elhanyagolható másodlagos haszna, hogy visszatér az élet a régen használt, de ma már elhagyatottan fekvő területekre. Az ipar mellett magas színvonalú Dél-Morvaország mezőgazdasága is. A régió hatvan százalékát termőföld borítja, amelynek 84 százaléka szántóföld. A kerület specialitása az európai színvonalú borászata: itt található Csehország összes szőlőjének 96 százaléka. Jellemző a kistermelők és kis pincészetek túlsúlya. Nagy hagyományai vannak a régióban a zöldség- és gyümölcstermesztésnek is. A kerület északi területein található az erdőgazdálkodás és fafeldolgozás jelentős központja. Természeti és kulturális örökség A Dél-Morvaországi kerület az iskolázottság szempontjából az országban a második helyet foglalja el. Brno tizenkét egyetemén és főiskoláján több mint 72 ezer diák tanul, ami a város állandó lakosságának csaknem húsz százaléka. A kerület gazdag kulturális és történelmi emlékekben is, területén például szinte minden építészeti stílus megtalálható. A híres épületek közül kettő az UNESCO világörökség-listájára is felkerült. Az egyik a brnói Tugendhat-villa, a másik a kerület déli részén található Lednice-Valticei kastély és park. Az UNESCO védnökséget vállalt két helyi bioszféra-rezervátum felett is: kiemelt védelmet élvez a Pálava és a Fehér-Kárpátok területe. A kerületben van a Cseh Köztársaság négy nemzeti parkja közül az egyik, a Dyje folyó menti Nemzeti Park. A Morva-karsztvidék védett területén található a Macocha szakadék és a csodálatos cseppkőbarlang. Slavkovot - közismertebb nevén Austerlitzet - az 1805-ös napóleoni "három császár csatája" tette világszerte ismertté. Az emberi történelem hajnaláról maradtak itt a mamutvadászok lábnyomai (legismertebb régészeti lelőhelye Dolné Vestonic), de a Nagy-Morva Birodalom korából is sok lelet található itt (például Mikulcice). A történelmi, kulturális és természeti szépségeken kívül a turistákra csalogatóan hat a népszokások ápolása, az itt élő emberek kedvessége és vendégszeretete. A néptáncok, a népviselet, a népzene, a népi képző- és kézművesség itt nemcsak a turistáknak szánt bemutató, hanem a mindennapi élet része. A Dél-Morvaországi kerület megismerésére jól kiépített kerékpárutakat is igénybe lehet venni. Különösen népszerűek a "borösvények". A kerület sporteseményei közül alighanem a Masaryk-pályán évente megrendezett világbajnoki motorkerékpár-futamok a legismertebbek.