Az OTP pluszban kezdheti a reggelt, szerdán jelentős volt a vételi erő a rossz európai hangulat ellenére. A Mol szerdán megpróbálta áttörni a 3250 forintnál húzódó ellenállást, de nem sikerült efelett zárni, csütörtökön ismét nekiindulhat az olajpapír - mondta el Bosnyák Zsolt. az Equilor elemzője szakértői kommentárjában.
A szakértő szerint a Magyar Telekomnál kisebb pozitív korrekció várható. A Richter esetében viszont kérdésesnek látja, hogy továbbra is kitart-e a lendület.
Kapcsolódó
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 449,57 pontos, 1,11 százalékos emelkedéssel, 40 916,42 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma az átlagosnál magasabb, 14,6 milliárd forint volt. A Mol 6 forinttal, 0,18 százalékkal 3244 forintra gyengült, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 320 forinttal, 2,68 százalékkal 12 240 forintra erősödtek, forgalmuk 8,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,47 százalékkal 413 forintra nőtt, forgalma 334,5 millió forint volt. A Richter-papírok ára 10 forinttal, 0,19 százalékkal 5240 forintra emelkedett, forgalmuk 2,3 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat