Az értékpapírokon keresztül bevont forrást a WING a vonatkozó nemzetközi sztenderdekkel és előírásokkal összhangban kizárólag környezetbarát projektek és eszközök finanszírozására használja fel – közölte a vállalat.
A tíz éves lejáratú, évi fix 3 százalékos kamatozású papírokból a kibocsátás során 506 darab kötvényre érkezett jegyzés 24,5 milliárd forint árfolyamértéken, mely jegyzéseket a kibocsátó teljes egészében elfogadta. Az aukciós átlaghozam 3,43 százalék lett. A
A nemzetközi és magyar fenntarthatósági kritériumoknak is megfelelő értékpapírokon keresztül bevont forrást a WING a vonatkozó nemzetközi sztenderdekkel és előírásokkal összhangban kizárólag környezetbarát projektek és eszközök finanszírozására használja fel. Így többek között vállalja, hogy az ebből a forrásból fejlesztendő új ingatlanok esetén minimum BREEAM „Very good” vagy LEED „Gold” környezetvédelmi minősítést céloz meg.
Előbbi mellett a zöldkötvényekből befolyt összegből meglévő ingatlanjai felújítására is fordít azzal a céllal, hogy minimum 30 százalékkal csökkentse azok üvegházhatású gázkibocsátását.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Sallai Roland reagált a liverpooli pletykákra
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Őrületes felajánlást tett Djokovic