A Mol 650 forinttal, 4,06 százalékkal 16 650 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 3,56 százalékkal 6400 forintra nőtt, forgalmuk 9,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,83 százalékkal 444 forintra emelkedett, forgalma 362,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 3,02 százalékkal 5460 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
Daróczi Andor, az MKB Alapkezelő vezérigazgató-helyettese az M1 csatornán kifejtette: az utóbbi napok viharos kereskedése után a magyar tőzsde fellélegzett, az összes hazai blue chip drágult. Ezen belül is a bankpapírok szerepeltek a legjobban, részben a Moody's döntése miatt - vélekedett a vezérigazgató-helyettes, aki szerint ettől függetlenül is jó volt a hangulat a magyar tőzsdén.
A hitelminősítő kedden pozitívra javította a magyar bankrendszer kilátását, azzal indokolva a lépést, hogy a javuló magyarországi működési környezet valószínűleg jót tesz a bankok eszközminőségének és tőkehelyzetének, és a szektor ismét nyereségessé válhat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe