Kisebb emelkedést vár a pozitív nemzetközi hangulatnak köszönhetően. A globális részvénypiacok csütörtökön emelkedtek a kedvező kínai hírekre, ennek pénteken is hatása lehet a magyar piacra - mondta el Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek.
Az OTP továbbra is a 12 000 forintos szinttel küzd, arra lehet számítani, hogy efölé kerülhet pénteken, a Mol esetében a 2900 forint jelenthet érdekes szintet, a Richter árfolyama jelentősen emelkedett csütörtökön, az árfolyam konszolidálása várható - tette hozzá a Concorde vezető elemzője.
Kapcsolódó
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője is az MTI-nek kedden küldött elemzésében kiemelte, kedvező hangulatban indulhat a kereskedés.
Csütörtökön jelentős pozitív korrekciót lehetett látni, miután kínai részről békülékenyebb hangvételű nyilatkozat jelent meg az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatban, emiatt érdemben javult a nemzetközi befektetői hangulat.
A vezető részvények közül az OTP-nek nem sikerült a 12 ezer forintos szint felett zárnia, pénteken ismét próbálkozhat az elsősorban lélektanilag fontos ellenállás átlépésével. A Mol esetében kissé erőtlen korrekció zajlott, a 2900 forintos szint áttörése esetén nyílna tér felfelé, ez esetben viszonylag gyorsan 2950 forintig emelkedhet az olajtársaság jegyzése. A Richter volt a nap sztárja csütörtökön, rég nem látott, 4 százalék körüli emelkedéssel zárt, hamarosan megcélozhatja az 5 ezer forintos szintet. A Magyar Telekom esetében továbbra is a 425 forintos szintre érdemes figyelni, amely fontos ellenállást képez - írja elemzésében Varga Zoltán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 557,92 pontos, 1,44 százalékos emelkedéssel, 39 264,48 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 14 forinttal, 0,49 százalékkal 2882 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,84 százalékkal 11 950 forintra nőtt, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7,50 forinttal, 1,80 százalékkal 424 forintra emelkedett, forgalma 165,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 3,80 százalékkal 4916 forintra nőtt, a részvények forgalma 821,0 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Beindul a vérbiznisz, az ukrán óriás Erdélyre kacsintott

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Amerika döntésre jutott: szétverné a Google birodalmat

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Jobbak vagyunk, mint Ausztria, és ezt maga az Eurostat állítja

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van-e eladni a saját lakását

Újabb európai országot támadnak az oroszok

Varga Mihály: Megjelentek a recessziós kockázatok
