A nyilatkozat stop úgy látszik azonban a Portfólióra nem vonatkozott, hiszen nekik a cég elnök-vezérigazgatója Kulcsár Tibor elmondta: nem új részvénykibocsátással lépnének a tőzsdére, hanem Kulcsár adná el a részvényeinek egy részét 1 000 forintos áron. Ez a 6 millió darabos részvénymennyiséget figyelembe véve 6 milliárd forintos kapitalizációt jelenthet. A cég honlapjának adatai szerint a Kulcs-Softnak 3 magyar magánszemély a részvényese. Hoskó Róbert 3000 darab, Turbucz Erika 12 000 darab részvényt birtokol, míg a többi a cég első emberének Kulcsár Tibornak a birtokában van. Ebből az 5 985 000 darab részvényből adna el mintegy 5 százaléknyit az elkövetkező két-három hónapban. Az elnök-vezérigazgató elmondása szerint a tőzsdei szerepléssel a társaság két fő irányba mutató fejlesztéseit kívánja majd finanszírozni. Egyrészt a társaság a külföldön forgalmazott termékeihez szükséges fejlesztésekhez és marketing kiadásokhoz használná fel a plusz tőkét, másrészt az iPhone-os szoftverek fejlesztésében is nagy lehetőségeket látnak. A társaság az idei évre 15 százalékos növekedéssel 720 millió forintos bevételt tervez, míg a nyereség tekintetében irányszámként 10 százalékos marginnal lehet számolni. A cég honlapja szerint az elmúlt évek alapján az látszik, hogy éves szinten 20 százalékkal tudnak növekedni, ami jövőre 1 milliárd forint feletti árbevételt jelenthet. A cég jelenleg a pénzügyi felügyelettől várja a tőzsdei tájékoztatójának az elfogadását

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!