A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,18 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,36 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,46 százalékos pluszban indította a kereskedést.
Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke és Steven Mnuchin pénzügyminiszter kedden ismét tárgyalni készül, miután hétfőn telefonon beszéltek egymással. A majd egyórás beszélgetés eredményeként tovább csökkent a nézetkülönbség közöttük a gazdaság támogatásának kérdéseiben.
Kapcsolódó
Eközben gőzerővel halad előre a gyorsjelentési szezon. A világ legnagyobb fogyasztásicikk-gyártója, a Procter & Gamble, valamint a Travelers biztosító társaság a vártnál jobb negyedéves beszámolójának köszönhetően 2 százalékot meghaladó pluszban nyitott.
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken jórészt emelkednek az indexek. A sorból kilóg Frankfurt, a DAX-30 index 0,68 százalékos mínuszban állt kedd délután fél négykor, míg a londoni FTSE-100 index 0,32 százalékos, a párizsi CAC-40 0,02 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,06 százalékos pluszban állt.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1818 dollárt adtak, 0,42 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest viszont 0,24 százalékkal erősödött a dollár, 105,67 jenen forgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
A legközelebbi, decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,63 százalékos mínuszban, 42,35 dolláron, a WTI pedig 0,83 százalékos veszteségben, 40,72 dolláron forgott fél négykor.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,05 százalékkal, 1903,21 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,39 százalékkal, 1904,10 dollárra csökkent a New York-i árupiacon.
Hétfőn másfél százalék közeli mínuszokban zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 1,44 százalékkal, 28 195,42 pontra, az S&P 500-as mutató 1,63 százalékkal, 3426,92 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,65 százalékkal, 11 478,88 pontra csúszott le.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket