A pozitív nemzetközi befektetői hangulat jó hatással volt szerdán a magyar tőzsdére is. A budapesti tőzsde forgalma viszonylag magas volt, bár az előző napokhoz képest némileg alacsonyabb. Továbbra is az OTP érte el a legnagyobb forgalmat, és jelentős pluszban zárta a napot
- mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
Mindenképpen pozitív a befektetők számára, hogy sikerült tűzszünetben megállapodni az ukrajnai háborúban, illetve az ukrán fél nyitottabb egy diplomatikusabb megoldásra, és jó hír az orosz és török külügyminiszterek csütörtöki találkozója is - tette hozzá.
A Mol 4 forinttal, 0,15 százalékkal 2644 forintra erősödött, 3,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 980 forinttal, 8,91 százalékkal 11 980 forintra nőtt, forgalmuk 32,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4,5 forinttal, 1,12 százalékkal 398 forintra csökkent, forgalma 466,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,75 százalékkal 6990 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3629,46 ponton zárt szerdán, ez 82,48 pontos, 2,33 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva - írja az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás