Kedden az indexek veszteséggel zártak. A tőzsdemutatók az év eleje óta csökkentek, a szerdai kezdés előtt a DJIA 5,6 százalékkal, az S&P 8,6 százalékkal, a Nasdaq index 13,5 százalékkal állt mínuszban.
A szerdai lendületes kezdés jórészt a Microsoft minden várakozást felülmúló eredménybeszámolójának tulajdonítható. A Microsoft részvénye a kezdés előtt a tőzsdén kívüli forgalomban négy százalékkal emelkedett. A cég jó kilátásai az egész technológiai szektort megmozdították felfelé, a szintén jó eredményt bemutató Texas Instruments részvény például négy és fél százalékkal erősödött. A Meta Platforms, az Apple, az Alphabet, az Amazon.com, az Advanced Micro Devices és a Nvidia részvények is 2-4 százalékos erősödést értek el.
A piac nagy figyelemmel várja a Fed kétnapos monetáris politikai ülése utáni bejelentést, amitől a kamatemelések márciusra jelzett megkezdésének megerősítését várják.
Az olajár emelkedik és ismét hétéves csúcsnál jár. Az amerikai piacok nyitásakor a WTI 0,91 százalékkal állt magasabban a nemzetközi piacon hordónként 86,38 dolláron, a Brent ára pedig 1,17 százalékkal ment fel 89,23 dollárra.
Az arany spot ára 0,65 százalékkal unciánként 1835,64 dollárra csökkent. Az eurót 0,09 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1294 dolláron - írja az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz