A vezető nyugat-európai indexek stagnáltak, melyekhez csatlakozott a magyar tőzsde is - mondta Soós Frigyes, az OTP Treasury üzletkötője az M1-en. A vezető részvények közül kiemelte a Magyar Telekom teljesítményét, amely a nap nyertese lett 1,45 százalékos emelkedésével.
A nemzetközi piacokon rontotta a hangulatot, hogy nem tudni konkrétumokat a szerdán véget ért amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokról. A hét eleje óta az tartotta lendületben a tőzsdéket, hogy megoldással zárulnak a megbeszélések a felek között.
Kapcsolódó
A Mol 8 forinttal, 0,25 százalékkal 3220 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,68 százalékkal 11 620 forintra csökkent, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6,50 forinttal, 1,45 százalékkal 455,50 forintra nőtt, forgalma 435 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,69 százalékkal 5820 forintra emelkedett, forgalmuk 2,2 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3908,28 ponton zárt csütörtökön, ez 2,23 pontos, 0,06 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek