Csütörtök délben már 328,9 forintot ért egy euró. Szerdán az euró jegyzése 328,25 forint felett is járt, ahol a forint történelmi mélypontot állított be.
A dollár jegyzése elérte a 283,7 forintos árfolyamot. Ez közel egy éves mélypont.
Az ügyben a kormány is megszólalt: délelőtt Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta, hogy nem kizárható, spekulánsok támadják a hazai devizát.
A tőzsde még kitart
A BUX 11.30 órakor 35 646 ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 58,54 pontos, 0,16 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 58,54 ponttal magasabb.
A részvénypiac forgalma délelőtt 1,6 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 18 forinttal, 0,67 százalékkal 2700 forintra erősödött.
Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,70 százalékkal 9905 forintra csökkent.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,50 százalékkal 402,50 forintra nőtt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,78 százalékkal 5145 forintra emelkedett.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint