A cég árfolyama pénteken a New York-i tőzsde korai kereskedésében 4 százalék emelkedéssel, rekordszinten, 1880 dolláron állt.
A seattle-i központú cég adózott eredménye a június végével záródott három hónapban 2,5 milliárd dollár, részvényenként 5,07 dollár lett az egy évvel korábbi 197 millió dollár, részvényarányosan 40 cent után. Az árbevétel éves összehasonlításban 39,4 százalékkal, 52,90 milliárd dollárra emelkedett.
Szakértők jóval kisebb, 2,48 dollár részvényarányos eredményre és némileg nagyobb, 53,37 milliárd dollár bevételre számítottak - írta az MTI.
Az Amazon működési eredménye 2,98 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 628 millió dollárról. A cég 2014 óta nem veszteséges, de láthatólag mostanra kezdtek el nyereséget termelni a korábban fejlesztésekbe invesztált pénzek.
Különösen a felhő szolgáltatások és a hirdetések váltak húzóágazatokká. A hirdetési bevételek 132 százalékkal, 2,2 milliárd dollárra nőttek, szakértők 2,1 milliárd dollárt vártak. A vállalat felhő és más szolgáltatásokkal foglalkozó Amazon Web Services ágának a profitja 49 százalékkal, 6,1 milliárd dollárra nőtt, szintén felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 6 milliárd dollárt.
A folyó harmadik negyedévre az Amazon 54-57,5 milliárd dollár bevétellel és 1,4-2,4 milliárd dollár működési eredménnyel számol. Elemzők kisebb, 1,25 milliárd dollár működési eredményt és nagyobb, 58,07 milliárd dollár bevételt várnak.
Az Amazon fő tulajdonosa Jeff Bezos (képünkön), akinek vagyona immár közelíti a 150 milliárd dollárt (149 milliárd dollár), ezzel stabilan a világ leggazdagabb emberének számít.
Fotó forrása: AFP / Drew Angerer / Getty Images North America
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Debütál a Ryanair-előfizetés, rengeteget lehet vele spórolni
