Hiába érkezik egyre több figyelmeztetés arra vonatkozóan, hogy a részvényárfolyamok kezdenek irracionális magasságokba emelkedni, a hedge-fundok gyorsított ütemben csökkentik short pozícióikat az amerikai, a brit és az európai részvénypiacon. A shortolás miatt kölcsönkért részvények állománya mostanra a pénzügyi válság kirobbanását megelőző mélypont alá süllyedt - írja a Markit adataira hivatkozva a Financial Times.
A shortállomány csökkenése azzal párhuzamosan történt, hogy az említett részvénypiacokon soha nem látott magasságokba emelkedtek a vezető részvényindexek. A shortállomány csökkenése a lap szerint arra utal, hogy a túlárazottság ellenére a profik nem mernek nagy tétekben az esésre fogadni. A shortolt részvények aránya az S&P 500 kosarában szereplő összes részvényhez képest jelenleg mindössze 2 százalék, a hitelválság kirobbanásakor ez az érték 5,5 százalékon tetőzött.
A jelenlegi csökkenő trendet a lap szerint erősítette, hogy 2013-ban masszív emelkedést produkáltak a tőzsdék, s ez sok shortost pozíciói zárására kényszerített. Eközben az S&P 500-as index várható volatilitását jelző VIX index 7 éves mélypontra került.
David Einhorn, a számos időben megtett short tétjéről elhíresült hedge-fund veztér, a Greenlight Capital vezetője szerint hiába érzékelhető, hogy az amerikai technológiai cégek árfolyama buborék, veszélyes lehet ezek esésére játszani. Ha ugyanis egy részvény árazása elszakad a racionalitásoktól, attól az még emelkedhet, nehéz ugyanis megmondani, hogy az adott papír kétszer, vagy háromszor lesz annyira drága, mint amennyit a józan árazási módszerek indokolnak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani