A Mol 38 forinttal, 1,22 százalékkal 3083 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,38 százalékkal 10 000 forintra esett, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki.
Kapcsolódó
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 467 forintot ért, forgalma 156,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,29 százalékkal 6900 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
Az amerikai kötvénypiacon nagyobb eladási hullám volt tapasztalható, ami negatívan hatott a részvénypiacokra is. Európában eleinte kedvező volt a hangulat, de végül a tőzsdék visszaadták nap eleji nyereségüket, vegyesen, illetve stagnálással zártak - mondta Wéber Tamás, az MKB Bank portfóliókezelője az M1-en.
A magyar részvénypiacon egész nap negatív hangulat uralkodott, a kereskedés végén több mint 1 százalékos mínuszban zárt a hazai részvényindex, a vezető részvények közül az OTP, a Mol és a Richter árfolyama is több mint 1 százalékot esett - mondta.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet