A tavalyi harmadik negyedévihez hasonló eredmény született az első negyedévben - mondta Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a hitelintézet első negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón. A bank negyedéves eredményeit a céltartalékolás mennyisége befolyásolta a legnagyobb mértékben, emiatt elég volatilis volt. Mivel a portfólió minősége eközben nem változott, az idén nem volt indokolt nagyobb céltartalékot képezni, ezért jó az eredmény.
A moratóriumok Magyarország kivételével minden országban megszűntek, még a szerbiai moratórium is, amely a magyarországihoz hasonlóan kötelezően beléptetett rendszerű volt, nem jelentkezni kellett. Erős portfólióromlást viszont csupán Horvátországban láttak, ahol a turizmus miatt sok cég szembesült nehézségekkel. A moratóriumból kikerült ügyletek azonban általában nem dőltek be, és a problémás eseteket is sikerült a bankok átstrukturálási megoldásaival kezelni.
Egyre szebbek a külföldi leányok
A működési eredmény 17 százalékkal nőtt, a bevételek 8 százalékkal nőttek, ami szép teljesítmény, hiszen 2020 első negyedévére még nem volt komoly hatással a járvány. A bankcsoport korrigált konszolidált adózott eredménye 117,2 milliárd forint volt, 49 százalékkal jobb az előző negyedévinél, és 268 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőttinél. Az adózott eredmény nagyobb része külföldről jön, a legkevésbé nyereséges leánycég, a szlovákiai már nem rontotta az eredmény, miután a bankok eladták a KBC-nek.
A teljesítő hitelek állománya csoport szinten 2, Magyarországon 3 százalékkal nőtt az első negyedévben, idehaza kiemelkedő volt a fogyasztási hitelek 7 százalékos növekedése. A cégek optimisták, azt gondolják, a válság hamarosan megszűnik, ezért úgy ítélik meg, érdemes hitelt felvenni és beruházni. A betétállomány szintén nőtt, ezért a csoport likviditási helyzete is javult az elmúlt negyedévben. Ez hozzájárul ahhoz, hogy fokozni tudja a hitelezést a bank.
A külföldi leánybankok is jól helytálltak, a szerbiai integráció rendben végbe ment április végén, a bank most Szerbia első számú hitelintézete a hitelállomány alapján. Korábban sikeres volt a montenegrói és a bolgár integráció is a vírushelyzet alatt.
Be fog robbanni Magyarország
A jelzáloghiteleknél Magyarországon az igénybeadások alapján 35 százalékos növekedés volt, fel fog pörögni az ingatlanpiac. A személyi kölcsönök állománya is növekszik, a babaváró támogatásra is stabil a kereslet. A vállalati hitelek terén is aktív az OTP, az NHP Hajrából 575 milliárd forintnyit folyósított, ez 28 százalékos piaci részesedést jelent. A teljes magyarországi vállalati hitelállományon belül 17,1 százalékosra nőtt a bank részesedése.
A gazdaság egészét tekintve a korlátozások feloldása után gyors gazdasági növekedésre számít az OTP. Magyarországon 5 százalék körüli GDP-növekedést vár a bank, főleg a második félévben robbanhat be a gazdaság. A többi országban, ahol jelen van az OTP szintén dinamikus növekedésre lehet számítani. A gazdaság gyorsulásával párhuzamosan az infláció is felgyorsulhat, 3,8 százalékos áremelkedést várnak az idén a banknál.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb

Gyorsan le kellene szokni már ezekről az élelmiszerekről, mert bajt okoznak

Ósdi, 19. századi fegyvert vettek hadrendbe az ukránok

Kifutott a nyílt vízre a Balaton új csodája: a hajó most videón is megcsodálható

Már semmi sem biztonságos: QR-kódon keresztül támadnak az új csalók

Ukrajna az Unió kapuján dörömböl, és van rá fogadókészség, hogy bebocsátást nyerjen
