Egyelőre alapvetően nem érinti a Richter üzletmentét az orosz-ukrán válság, a tevékenységet folytatjuk, de abból kiindulva, hogy 2014-ben (a Krím-félsziget megszállásakor) a forgalmunk a felére esett vissza Ukrajnában, valamekkora forgalomcsökkenésre most is számítunk. Ennek a mértékét azonban nem lehet megjósolni - mondta lapunk kérdésére Beke Zsuzsa, a társaság PR és kormányzati kapcsolatok vezetője.
Mint kifejtette, a legnagyobb kockázatot a piac teljes kiszámíthatatlansága jelenti.
A Richter Ukrajnában csak Kijevbe szállít, ott van vámraktár lehetőség, a társaság ukrán leányvállalatánál dolgozó 200 ember pedig biztonságban van. A társaság oroszországi tevékenységét a szankciók várhatóan nem fogják befolyásolni - tette hozzá Beke Zsuzsa.
A rubel forinthoz viszonyítva átlagosan mintegy 8 százalékot gyengült 2020 első kilenc hónapjával összehasonlítva. A piaci környezet volatilis jellege nem változott, mindazonáltal a közvetlen értékesítés a világjárvány előtti szinten tudott helyre állni.
A 2021 első kilenc hónapjában elért árbevételt pozitívan érintette, hogy a Richter forgalomban lévő készítményeinek árak átlagosan 4,8 százalékkal nőtt.
A létfontosságú listán szereplő egyes termékek árát felülvizsgálta a hatóság, az új árak 2021 első félévében léptek hatályba, ez az árharmonizáció várhatóan mintegy 0,5 milliárd rubel értékű árbevétel kiesést okoz 2021-ben.
Rubelben mérve a piacon az originális gyártók árbevételének jelentős növekedése volt megfigyelhető. A generikus gyártók forgalma rubelben kifejezve közel stagnált a vizsgált időszakban. Részben az Oroszországgal szemben érvényesített nemzetközi szankciók következtében az orosz gyártók értékesítése volumenben növekedett a külföldi gyógyszercégek forgalmának rovására.
Az Ukrajnában realizált árbevétel az első három negyedévben 27,8 millió eurót tett ki. A 6,1 százalékos növekedés elsősorban a nagykereskedői készletek feltöltésének tudható be. A növekedéshez hozzájárult az árak átlagosan mintegy 2,5 százalékos emelése is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el