A zágrábi találkozót követően a horvát kormány honlapján tájékoztatót tett közzé, amelyben annyit közölt, jelentős nézetkülönbségekre világított rá a Mol olajipari vállalat és a horvát kormány közötti tárgyalások második köre. Ez egybecseng a Mol véleményével, amelyről Budapesten kiadott közleményében tájékoztatott.
Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter ugyanakkor a találkozó után kiemelte, hogy a tárgyalások komoly és felelősségteljes hangnemben folytak. Szintén jelezte, hogy sok nyitott kérdés és egyet nem értés van még a felek között.
Kapcsolódó
Egyben tájékoztatott arról, hogy ezúttal egy új vállalatvezetési módot javasoltak. "Ezt holnap hivatalosan is továbbítjuk kollégáinknak a Molnál" - nyilatkozta Vrdoljak.
Beszámolt arról is, hogy megegyezés született a tárgyalások menetének gyorsításáról. "Szeretném leszögezni, hogy a nyitott témák és nyilvánvaló ellentétek dacára a folyamat felgyorsításával továbbra is a legjobb megoldást érhetjük el" - hangsúlyozta a gazdasági miniszter.
Kiemelte ugyanakkor, hogy a horvát kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy megóvja az INA-t, vagyis olyan megegyezésre törekednek, amely a vállalat és az ott dolgozók érdekeit is szolgálja, emellett pedig Horvátország energetikai stabilitásának érdekeit is.
A Mol és a horvát kormány között szeptember 18-án kezdődtek tárgyalások az INA horvát olajipari vállalatról. A tárgyalásoknak október végén kellett volna folytatódniuk, ezt azonban elhalasztották a horvát fél kérésére. Arra hivatkoztak, hogy megváltozott a magyar tárgyalócsoport összetétele és a tárgyalások témája is módosult.
A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal. A két fél között a legnagyobb vitát az INA irányítási modellje váltotta ki, amely a horvát fél szerint nincs összhangban a gazdasági társaságokról szóló horvát törvénnyel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt