A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból indított piacfelügyeleti eljárása során vizsgálta többek közt, hogy egy természetes személy által végrehajtott tőzsdei megbízások kapcsán sérültek-e a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendelet (MAR) bennfentes kereskedelemről szóló rendelkezései. Bennfentesnek tekintendő minden olyan, a pénzügyi eszközzel kapcsolatos konkrét információ, amely nyilvánosságra kerülése esetén alkalmas annak árának lényeges befolyásolására. A tőkepiaci törvény, s a vonatkozó uniós rendelet tiltja az ilyen információ felhasználásával kötött, bennfentes kereskedelemnek minősülő ügyleteket.

Két cég is érintett volt

Az MNB a feltárt bizonyítékok alapján megállapította, hogy az egyik részvényes a piacfelügyeleti eljárás során vizsgált ügyletkötések időpontjában egy magánszemélytől bennfentes információkról szerzett tudomást. Ezek nyilvánosságra kerülésüket megelőzően árfolyam befolyásolására alkalmas, lényeges információnak minősültek, és a pénzügyi eszköznek minősülő, korábban az elhunyt producer, Andy Vajna érdekeltségébe tartozó Est Media és OTT1 részvényre, illetve - közvetetten - annak kibocsátóira, az Est Media Nyrt.-re (jelenleg Delta Technologies Nyrt.) és az OTT-ONE Nyrt.-re vonatkoztak.

Az információk birtokában a részvényes tiltott bennfentes kereskedelmet megvalósító tőzsdei megbízásokat adott. A végrehajtott tranzakciók során a befektető több mint 5 millió forint értékben Est Media, illetve 8 millió forintot meghaladó összegben OTT1 részvényeket szerzett meg, majd az ügyfél ezen - kereskedési profiljától lényegesen eltérő kockázatú - megbízások létrejöttét követően a részvények egy részét magasabb áron értékesítette.

A részvényes tevékenysége alkalmas volt arra, hogy károkat okozzon a befektetőknek és veszélyeztesse a pénzügyi rendszerbe vetett befektetői közbizalmat. Magatartásával olyan többletinformáció felhasználásával kötött tőkepiaci ügyletet, amely a többi befektetővel szemben tisztességtelen előnyhöz juttatta, amely tevékenység sérti a tőkepiac átláthatóságát és azt, hogy a befektetők egyenlő feltételek mellett vegyenek részt a tőkepiaci kereskedésben.

Ketten is bírságot kaptak

Mindezek nyomán az MNB kedden publikált határozatában - egyéb intézkedések mellett - a bennfentes kereskedelmet tiltó rendelkezések megsértése miatt az egyik ügyfélre 15 millió forint piacfelügyeleti bírságot, míg a másik személyre a bennfentes információk jogosulatlan közzétételét (jelen esetben tulajdonképpen a jogosulatlan átadását) tiltó jogszabályok áthágásáért 10 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki. Az ügyben az MNB bennfentes kereskedelem és bennfentes információ jogosulatlan közzététel bűncselekmények gyanúja miatt feljelentést is tett a Fővárosi Főügyészségen.

A bírságösszegek meghatározásánál a jegybank elsődlegesen azt értékelte, hogy a bennfentes kereskedelem és az azt elősegítő információ jogosulatlan közzététele különös súlyú a tőkepiac biztonságos és zavartalan működése és tőkepiac tisztasága szempontjából. Súlyosbító körülménynek számított az is, hogy az egyik részvényes két kibocsátó részvényeivel kereskedett bennfentes módon. Kiemelt súlyú körülményként értékelte többek között az MNB, hogy a másik magánszemély a tőkepiac biztonságos és zavartalan működésének, valamint a tőkepiac tisztaságának követelményét sértő magatartását jogászként követte el.

Az MNB a piacfelügyeleti eljárás megállapításaival kapcsolatban mindkét érintett kibocsátó figyelmét felhívta, hogy a jövőben kiemelt figyelmet fordítsanak a vonatkozó rendelkezések betartására, annak érdekében, hogy a bennfentes információkhoz hozzáférő személyekről vezetendő nyilvántartásban szereplő adatok a továbbiakban mindenkor, teljeskörűen megfeleljenek a jogszabályi előírásoknak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!