A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.
Oldalazó, enyhe csökkenő forgalom jellemezte a Budapesti Értéktőzsde pénteki kereskedését az elmúlt napok jelentős emelkedése után - mondta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője. A nemzetközi piaci hangulat a nap jelentős részében negatív volt, többnyire a fejlődő piaci részvényeket adták, a befektetők profitot realizáltak, ennek köszönhetően enyhén csökkentek a hazai papírok árfolyamai is, ez alól kivételt jelentett a Magyar Telekom, amelynek emelkedő trendje nem tört meg.
Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője szerint az európai részvénypiacok esése a nyitást követően elkezdődött, ami elsősorban a negyedév indulásával lehet magyarázni, ilyenkor korrigál a piac, illetve Ázsiából kedvezőtlen hírek érkeztek, ami megalapozta az európai kereskedés hangulatát is.
A Mol 235 forinttal, 1,42 százalékkal 16 355 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 6 forinttal, 0,09 százalékkal 6920 forintra esett, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,66 százalékkal 459 forintra erősödött, forgalma 1,1 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 41 forinttal, 0,75 százalékkal 5458 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1749,78 ponton zárt pénteken, ez 4,33 pontos, 0,25 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat