A legnagyobb német kereskedelmi bank a tervezett lépések révén kívánja elérni a 13 százalék feletti elsődleges (CET1) tőkemegfelelési mutatót, amely tavaly év végén mindössze 11,9 százalékon állt.

A tervezett tőkeemelés már a negyedik ilyen lépés 2010 óta. Az is világossá vált, hogy a bank korábbi terveivel ellentétben mégsem válik meg a tulajdonában álló Deutsche Postbanktól. (Február elején terjedt el, hogy elbocsátásokra is készül a pénzintézet.)

A szervezet átstrukturálása miatt újabb németországi állások szűnhetnek meg - jelentette be a Deutsche Bank vezetője, John Cryan a Bloomberg TV-nek adott hétfői nyilatkozatában.

A bank 2018-ig 9000 munkahely megszüntetését tervezi, ebből 4000-t Németországban. A Deutsche Banknak jelenleg 99 700 munkavállalója van, ebből 44 600 Németországban dolgozik - írja az MTI.

A bank a többi között azért kényszerül költségcsökkentő intézkedésekre, mert jelentős bírságot kell fizetnie. A bankkal szemben az volt a vád, hogy a piacokat bedöntő jelzálog-fedezetű értékpapírok forgalmazása során a DB - más pénzintézetek mellett - alacsonyabbnak állította be azok tényleges, valójában azonban nagyon magas kockázatát. A Deutsche Banknak az amerikai igazságügyi minisztériummal létrejött egyezsége alapján végül a 7,2 milliárd dollárból 3,1 milliárd dollár bírságot készpénzben kell kifizetnie. További 4,1 milliárd dollár a károsult fogyasztók kártérítésére megy el a következő öt évben.

Friss sajtóértesülések szerint a pénzintézet újabb jogi eljárásokra számíthat devizakereskedési gyakorlata miatt is.

A tőkeemelés és a tervezett további intézkedések hírére a Deutsche Bank árfolyama jelentősen esett a frankfurti tőzsdén, hétfő délben 6,94 százalékos mínuszban, 17,93 eurón jegyezték.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!