Az első háromnegyed évben elért 2,07 milliárd kuna adózott eredmény 1,51 milliárd kunával, vagyis 270 százalékkal több a tavalyi első háromnegyed évinél. Az összes bevétel 22,8 százalékkal 22,72 milliárd kunára emelkedett.
A cégcsoport 2011 első kilenc hónapjában 5,77 milliárd kuna kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredményt (EBITDA) ért el, 56 százalékkal meghaladva a 2010-es hasonló időszak eredményét. Adó előtti eredménye 68 százalékkal 3,27 milliárd kunára növekedett.
Kapcsolódó
A negyedéves jelentés szerint a javulás a megváltozott körülményeknek, a széleskörű üzleti tevékenységnek és a beruházások pozitív hatásának köszönhető. A fő hajtóerő a kutatás és a termelés üzletág volt, a magasabb kőolajárak és a megnövelt napi átlagos kitermelés jóvoltából.
A harmadik negyedévben az INA-csoport 1,68 milliárd kuna EBITDA-eredményt ért el, 10 százalékkal többet, mint egy évvel azelőtt, ám az adó előtti eredménye 22 százalékkal 764 millió kunára csökkent. Ezt a 2010-hez képest megnövekedett értékcsökkenésnek és amortizációnak tulajdonítják a jelentésben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek