Hatalmasat ugrott a Soros Fund Management által nyitott eladási pozíciók nagysága a negyedik negyedévben az alap negyedéves jelentése szerint - adta hírül a Marketwatch. Míg szeptember végén 470 millió dollár értékben rendelkezett az alapkezelő cég S&P 500-as indexre nyitott eladási opciókkal, addig ez az érték az év végére 154 százalékkal, 1,3 milliárd dollárra emelkedett.
Ezzel az index eséséből profitáló pozíciók messze a legnagyobb arányt hasítják ki a cég portfóliójából a portál írása szerint. Az összes bejelentett pozíció 11,13 százalékát teszik ki, a harmadik negyedév végén 5,14 százalékos volt ez az arány. Meg kell jegyezni azonban, hogy tavaly félév végén ennél is nagyobb, 13,54 százalékos arányt képviseltek.
Természetesen a sok eladási opció meglétéből nem lehet egyértelműen azt feltételezni, hogy Sorosék most is a piac esésében hinnének. Egyrészt az adatok már elavultak is lehetnek, tekintve, hogy hat hét telt el december vége óta, a pozíciójelentés pedig erre az időpontra vonatkozik. Másrészt az eladási opciók szolgálhatnak egyszerű biztosítékként is más, vételi pozíciók fedezésére.
A Marketwatch szakértője szerint azonban ennek ellenére feltételezni lehet, hogy a nagy mennyiségű eladási pozíció arra utalhat, Sorosék meglehetősen magas kockázatát látják egy újabb válság kirobbanásának. Erre utalhat Soros György január eleji bejegyzése, amelyben azt fejtegeti, hogy a világgazdaság számára a legnagyobb veszélyt a kínai gazdaság lassulása jelentheti.
Az alap második legnagyobb értékű pozíciója az energetikai cégek részvényeit tömörítő S&P Energy Select Sector Indexet követő tőzsdén jegyzett alapra nyitott eladási opciók alkották. A harmadik legnagyobb tétet az izraeli Teva gyógyszergyár részvényei jelentették.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani