A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,37 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,47 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,41 százalékkal esett a nyitásban. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,41 százalékkal csökkent a kereskedés indításakor.
Az eurót 1,1741 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, napi szinten 0,17 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.
Kapcsolódó
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára is csökken. (Mikor jöhet a korszakváltás? Megszólalt a guru.)
Az észak-tengeri Brent októberi szállításra hordónként (159 liter) 52,65 dollárba került, 7 centes, 0,11 százalékos mínuszban forgott az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára októberi szállításra hordónként 2 centtel, 0,02 százalékkal, 48,64 dollárra esett.
A barcelonai merénylet másnapján, pénteken veszteségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. Különösen a turizmushoz és utazáshoz kapcsolódó vállalatok árfolyama esett. Pénteken a londoni FTSE-100 index 0,86 százalékkal, 7323,98 pontra, a DAX-index 0,31 százalékkal, 12 165,19 pontra, a CAC-40 index pedig 0,64 százalékkal, 5114,15 pontra esett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,71 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,73 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,39 százalékkal csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Ausztria bedurvul, komoly szigor jön a határon a terjedő vírus miatt

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt
