A hét első napján nem sok izgalom volt a hazai és európai börzéken, a vezető nyugat-európai indexek értéke mérvadó adatok hiányában fél százalék közeli pluszban tartózkodott a magyar tőzsdezárás idején. A hazai börzén is unalmas volt a kereskedés, így a budapesti tőzsdén a megszokottnál jóval alacsonyabb értékben, 4,9 milliárd forintos összértékben születtek kötések. A BUX egész nap erőtlen volt, végül 0,2 százalékot esett, a mezőny egyik sereghajtója volt.

A vezető hazai index esése elsősorban az 1,1 százalékkal lejjebb kerülő Richter számlájára írható, a nagyobbik gyógyszercég esése nem lehet meglepő annak fényében, hogy a részvények hetek óta remekelnek. Az Egist is adták a befektetők, és 0,3 százalékkal került lejjebb. Az OTP 0,2 százalékot esett, míg az előző héten, pénteken kedvező negyedéves eredményeket közzétevő Mol 0,4 százalékot erősödött. A Magyar Telekom hasonlóan a Molhoz 0,4 százalékot erősödött, de továbbra is 280 forinton zártak a papírok.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!